VII. Szülinapi Salsa Fuerte Workshop májusban / VII. Nyári Tábor júliusban PDF Nyomtatás E-mail
 

Kedves Diákjaink, kedves Érdeklődők!

Számunkra is hihetetlen, de ebben az évben már 7 évesek leszünk! :)
Szeretnénk ezt Veletek együtt megünnepelni, ezért májusban ismét egy szuper workshopra hívunk Benneteket Budapestre, ami már a XX. nagy workshop tánciskolánk életében!

A workshop időpontja: 2012. május 5-6. (szombat-vasárnap)

Szokásunkhoz híven a kubai salsán kívül más karibi táncokkal, érdekességekkel, fakultatív órákkal várunk Titeket, úgyhogy kár lenne kihagyni!
Ha szeretnél az órai anyagon kívül mást, újdonságokat, valami pluszt is látni, feltétlenül gyere, mert itt nagyon sokat tanulhatsz, fejlődhetsz!

Ez a két nap az intenzív ismeretszerzésről szól, és arról, hogy használható tudást adjunk Neked, ám mindenekelőtt azt szeretnénk, ha jól éreznéd magad, sok táncolni szerető ember társaságában! Ott lesz az összes tanár, asszisztens, és persze sok más diák az ország minden tájáról, így a jó hangulat felől ne legyenek kétségeid! :)

Az oktatásról: mindkét nap 4x45 perc, azaz összesen 8x45 perc lesz a két nap alatt, szintenként más-más tananyag. Próbáld ki a zumbát is, erre is lesz lehetőség!

Szombat este pedig igazi szülinapi salsa party DJ Tombaoval!

A workshop ára:
Ha gyors vagy és április 8-ig befizeted: 6000,- Ft/fő
Április 8. után: 8000,- Ft/fő
Az ár tartalmazza az órákat és a szombat esti bulit. A két zumba óra a mi ajándékunk Neked!
(A workshop díjmentesen lemondható: április 8-ig.)

Aki csak a szombat esti buliba szeretne jönni, 1500,- Ft-ért vehet belépőt, de ez csak korlátozott számban áll rendelkezésre, így előre kell jelezni.

Ha nem budapesti vagy, a Hostel Flandriában tudunk Neked szállást foglalni, 2200 Ft/fő/éj áron. (négyágyas, mosdós szobában, reggeli nélkül)

Jelentkezés: itt :) vagy az óra előtti regisztrációnál.
Ha kérdésed van, írj bátran az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre, vagy skype-on: salsa.fuerte

A jelentkezés a befizetéssel együtt érvényes!
Nemcsak Fuertések jöhetnek! :)

Gyere és ünnepelj velünk, szeretettel várunk!
Salsa Fuerte

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Diákjaink, kedves Táncosok!

Talán már sokan tudjátok – hiszen az időpontot már megírtuk Nektek – hogy ebben az évben is lehetőségünk lesz egy szuper, táncban gazdag, közös balatoni nyaralásra!

Emlékeztetőül az időpont és a helyszín:
2012. július 6-13. (péntektől-péntekig)
Siófok, Hotel Ezüstpart***

Ha Te is a salsa szerelmese vagy, ne is gondolkozz tovább, hol töltsd a nyári szabadságodat!
Amit mi biztosítunk: egy hét szállodában közvetlenül a Balaton partján, sok táncóra (akár napi 5-6 óra), buli csaknem minden este, több száz táncolni szerető ember társasága, jókedv, fergeteges nyári hangulat – kell ennél több??? :)

Nehogy azt hidd, hogy egyedül kell jönnöd, mert csak Te táncolsz!
Bátran tervezd velünk a családi, baráti nyaralást, vagy a szabadságodat a kedveseddel, hiszen a szálloda tökéletes kikapcsolódást nyújt mindenkinek, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt (gyermekfelügyelet is van). A nem salsá-s hozzátartozóknak pedig ezúttal is tudunk kedvezményt adni.

Minél előbb jelentkezel, annál jobb!
Ha március 10-ig regisztrálsz és befizetsz 25.000,- Ft előleget, akkor a tavalyi áron tudsz velünk nyaralni, ami a következő:
Kétágyas szobában: 68.500,- Ft/fő
Háromágyas szobában: 63.000,- Ft/fő
Gyerekkedvezmény: 6 éves korig ingyenes, 6-12 év között: 50% kedvezmény
Az ár tartalmazza: szállás hét éjszakára, félpanziós ellátás, napi 120 perc óra (szintenként), fakultatív órák, 6 salsa buli, valamint uszoda, szauna használatot.

A táncórák és a bulik is a szállodában lesznek majd.
Ha autóval jössz, a szálloda parkolójában 500,- Ft/autó/nap a díj (ezt nem szükséges nekünk előre jelezni, a hotelben kell rendezni majd)

JELENTKEZZ ITT ! :), vagy az óra előtti regisztrációnál!
Ha kérdésed van, írj az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre, vagy skype-on: salsa.fuerte

Ne hagyd ki, nyaraljunk együtt!

Várunk szeretettel!
Salsa Fuerte

 
Oldalainkat 19 vendég böngészi