Tábor infók PDF Nyomtatás E-mail
Írta: F.Zs.   
2007. június 04. hétfő, 19:35
 
Táborral kapcsolatban íme néhány info:
250-en leszünk a táborban, ebből 200 fő koliban, és 50 fő kolin kívül.
A szobák a koliban már mind foglaltak, és a csoportok is beteltek.
Kivéve: Ha valaki szeretne szállás és ellátás nélkül még a haladó csoportba jönni, az megteheti, mert van még pár hely.


A középhaladós csoport sajnos „túltelt”, azaz mivel egyszerre érkeztek be a jelentkezések, el kellett fogadnunk őket, így több ember van, mint ahogy terveztük, de azért nincs gond, el fogunk férni, viszont így teljes bizonyossággal mondhatom, hogy nem lehet jönni már a középhaladó csoportba. Még akkor sem, ha valaki lemondaná, aminek most már nem nagyon örülnék, hiszen a jelentkezési határidőn már bőven túl vagyunk. Kérlek benneteket a problémák elkerülése végett, hogy ha valakinek még valami gondja van, az rögtön keressen meg engem, mert egyébként nem hiszem, hogy tudok neki segíteni, és kénytelen lesz a szállást, ellátást mindenképpen kifizetni, ha jön, ha nem jön. Max. szerdáig tudok ezzel még foglalkozni, sajnos tovább már nem.

A kezdő csoport is betelt, sajnos már oda sem tudunk elfogadni jelentkezéseket.

A tábor második részletének a befizetése már aktuális, és kérek mindenkit, hogy legkésőbb június 25-ig, vagy az utolsó óráján rendezze a fennmaradó összeget is.

Na de ezen az adminisztratív mütymütyön túl is vannak hírek! J Higgyétek el, nekem is nagyobb élvezet a többi dologgal foglalkozni, mint az admin.-val.

A legeslegaktuálisabb, hogy július 19-én este a tábor záróparty-ja a füredi Aqua Parkban lesz!!! Voltam a helyszínt felmérni, és azt kell mondanom, hogy nagyon-nagyon jó. Csúszdák, medencék, szaunák és salsa party DJ Tombao-val 21 órától éjjel egyig. Közben lesz animáció is, és a bátrabbak fel is léphetnek egy-egy rueda-val a nagyközönség előtt. Lesz egy meglepink is, amit most még nem fedhetek fel, és ez elég nehezemre is esik, mert majd kiugrok a bőrömből miatta, de egyelőre még igyekszem tartani a számat.

Az Aqua Park-ba egyébként ezen az estén kívül is Salsa Fuerte-s kedvezményt lehet majd igénybe venni a tábor ideje alatt. 4800 forint helyett 4000 forintért lehet Fuerte-seknek bemenni és wellness napot tartani. J Július 14-én pedig fél áron lehet menni az Aqua Parkba Danubius Strand Party lesz egész nap, ha jól értettem, de majd ennek utánakérdezek még. Az biztos, hogy féláron vehettek jegyet 14-én.

Aki kíváncsi az Aqua Park-ra, az nézze meg a www.annagora.hu weboldalat.

A csoportbeosztás egyértelmű lesz:

Akik idén kezdtek, ők a középhaladó 1-es csoport.

Akik szeptemberben, vagy novemberben, ők a középhaladó 2-es csoport.

Akik pedig a haladó csoportba járnak már, ők a haladók.

Hamarosan jelentkezem még info-kkal.

További szép hetet!

Zsuzsa