|
Írta: Zsuzsa
|
|
2009. szeptember 02. szerda, 06:54 |
|
|
Kedves Diákjaink!
Tudjuk, hogy vannak olyan lelkes, ambíciózus diákjaink, akik részt vesznek minden workshopon, táborban, gyakorló órán, buliban, és szeretnének magasabb csoportba kerülni. Nekik a jó hír, hogy folyamatosan van lehetőség egy alacsonyabb csoportból magasabb csoportba való felzárkózásra.
Ennek a következő a menete:
Először is jelezni kell a tanárod felé, hogy fel szeretnél zárkózni egy másik csoporthoz. Utána jön a felkészülés, mely lehet egyéni, vagy kérheted a tanárok, tanár-jelöltek segítségét, és vehetsz magánórát tőlük. A lényeg az, hogy a tanárod által kijelölt figurákat be tudd mutatni. Ha úgy érzed, hogy felkészültél, jelzed a tanár felé, egyeztettek időpontot (célszerű valamelyik óra előtt), és bemutatod a tanultakat, a tanár pedig dönt arról, hogy alkalmas vagy-e a csatlakozáshoz. De ez még nem minden. Egy próbaórán is részt kell venned, ahol a diákok is értékelnek majd téged, valamint kiderül, hogy mennyire sikerül felvenned a ritmust a másik csoporttal.
Sokan érdeklődtetek, hogyan lehet most ősszel középhaladóból haladóba kerülni. A következő figurákat kell ismerni a kh-s figurákon kívül: Ponle Sabor, La Habana, Coca Cola por Atras, El Doce, 70 Nuevo, Paseala, Pasea arriba y complicate, La Jenny, Abanico Complicado
Jó táncolást! Salsa Fuerte
|